9MM

 2009.12.31. 16:33

töltény

Egy lakhelyemen található mini csemegében találtam erre a nagyon-de nagyon jó megjelenésű energiaitalra. Annyira eltalálták, olyan egyszerű kis frappáns megoldással, hogy már csak ezért megéri beszerezni belőle egyet - mondom ezt úgy, hogy még meg se kóstoltam. Egyébként teljesen véletlenül vettem észre, ugyanis a Jagermeistert néztem a polcon, amikor is láttam - legalábbis úgy láttam - hogy egy spray van, az italok között. Megtévesztésig hasonlított, de csak egy pillanatra, amíg nem 90°-ban balra fordítottam a fejem, és leolvastam a rajta látható feliratot. 9MM, rögtön be is ugrott, hogy már olvastam róla a neten.

Kibontva, az illata elsőre jó. Kortyolok egy kicsit, majd megint egyet. Öntök egy kicsikét a pohárba is, színileg normál. Csak nem eltalálták a belsőt. Kellemesen hűtve fogyasztom, ami azért sokat tesz a lantba. Először tutti-fruttira tippeltem volna, de ilyen édes ízt éreztem, ami nem annyira hasonlít rá - majdnem rávágtam, hogy műanyag édes. Aztán bevillant, hogy ez vegyes gyümölcs - ami egyébként rá is van írva - és megnyugtatott. Nincs a Burn közelében se, attól jóval kevésbé édes. De finom, és iható, szénsavassága normál.

A külcsín, valami borzasztó jó. A tetején látható "kupak" - ami a lövedéket imitálja - egy egyszerű műanyag rátét. A színe egy kicsit más a doboz színétől, de így valahogy még jobban hasonlít egy valódi töltényre. Csak nem épp 9MM-es lövedékre, inkább valami ágyúgolyóra. Tegyük hozzá, hogy a tetején a kupak még talán higiénikus is.
A doboz a továbbiakban végtelenül egyszerű designal van ellátva. Az "elején" kicsit katonai graffitival mint ha rálenne fújva, hogy ez a 9MM, a "hátulján" pedig döntve a leírás (kicsi de olvasható betűvel). A doboz színére én pezsgő színt vallanék elsőre, amit kis pixelek összeállásának hatásával alkottak. Egyszerű, és nagyon jó.

A termék eredetileg amerikai, idén tört be európába és most télen hozzánk is. Weboldalán olvasható, hogy megérkezett országunk 240 MOL üzemanyagtöltő állomására (09.12.15-ei cikk). Ezek mellett több friss információt is tartalmaz és az oldal maga designos. A 9MM ital a Poligamy c. magyar film támogatója is, valahol ezzel robbant be az országba. A termék kapható cukormentes változatban is, ezek mellett támogat sportolókat is, fent van youtubon, facebookon, myspacen, fiatalos, designos, lendületes...

... és nem is túl drága. Én 195 Ft-ért jutottam hozzá, amit valljunk be hol van hasonló szőrű italokhoz ilyen megjelenésben. Egyéb dolgot koffeinen és taurinon kívül nem igazán tartalmaz, csak a szokásosat. Engem meggyőzött, az íze lehetne jobb, finomabb és nem is kéne több. Így viszont nem lesz teljes. A magas pontozást a frappáns megjelenése biztosítja. Ezzel búcsúztatom a 2009-es évet, mint egy tüzijátékkal.

forgalmazó 9MM Energy kft. (hu)

koffein / taurin / energia - 32 mg / 400 mg / 199 kJ (100ml)

szerintünk : (4/5)
szerintetek: (4/5)

Címkék: 9mm

A bejegyzés trackback címe:

https://edrink.blog.hu/api/trackback/id/tr241635469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása