Monster Ripper

 2009.11.17. 15:54

the power of the nectar

Folytatódik hát Monster sorozatunk tesztje, egy másik termékkel, a Ripperrel. Igazából nem tudom, hogy most mire akartak célozni a ripper alnévvel. Én megmertem az elején győződni, hogy égőt/tüzest akar jelenteni, de nem vagyok benne biztos, mert belekukkantottam egy szótárba és ezen szavakat nem bocsájtja előre. Írja a hasadás valamint a hasadék szavak (rip) toldalékkal ellátott verzióját (hasfelmetszés-t), illetve egy olyat, hogy "klassz dolog". Önmagában mind jó, valamilyen módon tudnám kötni a termékhez, de hogy melyik az igazi, mit jelent, azt szavazásra bocsájtom.

Előző monsztah tesztünkben csupán az alap italt teszteltük, mindenféle extra nélkül, tutti-frutti ízben. Ez a termék annyiban különbözik, a termék 50%-ban gyümölcslé, ami almából, ananászból, golgotavirág gyümölcséből és guavából áll össze. Utóbbi kettő hazánkban kevésbé ismert gyümölcsök. A guava egy a lulohoz hasonló gyümi, de képet felesleges csatolni, mert fa termése fajtától függően nagyon eltérő formájú, színű és ízű. Íze édes-savanykás, olyan mint a körte, a birs és a füge keveréke. A golgotavirág gyümölcse a marakuja frissítő hatású gyümölcs, amely íz- és illatvilága nagyon intenzív. A gyümölcs tyúktojás méretű, gömbölyű, tojás vagy körte alakú. Héja sárgás, felszíne sima vagy ráncos. Fehér virágai rendkívül mutatósak. A termés édes gyümölcshúsa lédús, amely nagy mennyiségű savtartalommal rendelkezik.
A monster többi tartalma, hatóanyag mennyisége megegyezik a normál típussal, tartalmaz ginzenget, guaranát, taurint, l-karnitint, inozitolt és az elmaradhatatlan koffeint is - ugyanannyit.

A ripperen kiöntve egy átlátszó pohárba, nem látsz át. Eléggé sűrű, enyhén szénsavas. Ha jól megfigyelve látni benne a kis búvárokat, rost szerű apró dolgokat. Az íze különleges, anyaga olyan, mint ha szörp lenne - kicsit ragad is. Édes, nagyon édes. Leginkább az ananászt érzem rajta, de emlékeztet a normál Monster alap ginzeng/guarana ízére. Mindenféleképp ismeretes már az íz. Hosszú távon is édes a termék - mint ha a nem kavarnánk össze egy szörpöt, és a végét innánk meg. Bevallom őszintén, annyira nem jön be, nekem túl tömény. Viszont kitűnő koktél alap, ami viszont tetszene - már csak sűrűsége miatt is. Szeretem az édeset, de ez a túl méjről jövő erőteljes zamat most sok volt.

A doboz megjelenésében nagyon jó. A normál monsztahtól annyival tér el, hogy nem simán fekete a háttér, hanem ilyen fémes-szegecses jelleget adtak neki, illetve a monsztah és ripper feliratok sárgán világítanak.

Az egyébként tetszetős megjelenésű ital szintén a déli pályaudvaron történt beszerzésre, szintén 800 forintért. Ami engem zavar, hogy a termék amcsi hivatalos weboldalán nincs feltüntetve. Valahol a MIXXD és az M80 között keresném, mivel az előbbi 20 az utóbbi 80 gyümölcstartalommal bír. A magyar lapon már megtalálható és a neten is sok helyen fent van, ezért nyílván nem hamisítás. Lehet, hogy az amcsiknak nem jut ebből? Ha egy kicsit bővebben akarsz olvasni a monster energiaitalokról ajánlom az eddig tesztet a Monster Energy-ről!

Mint ahogy már említettem a Ripper szép és finom, de mégse adom meg rá a 08 pontot. Azért, mert nekem annyira nem ízlett. Kicsit masszív, erőteljes édes íze sok volt. Egyébként finom és nem mindennapi - tekintve a tartalmára, megjelenésére, méretére.

7/10

gyártó: Monster Beverage Company (import)

koffein / taurin - 32 mg / 400 mg (100ml)
ginzeng / guarana / 80 mg / 2 mg (100ml)
inozitol / l-karnitin / energia - n.a. / 40 mg / 199 kJ (100ml)

szerintünk : (3,5/5)
szerintetek: (5/5)

Címkék: monster 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://edrink.blog.hu/api/trackback/id/tr891532049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brëndon · http://edrink.blog.hu 2009.11.18. 09:38:36

@sarkisarkany: hát, a dobozon ripper-nek van írva. Most gondoltam a "marcang" jelentésre. De valahogy a DVD Ripper jut róla mindig eszembe.

@_-Gman-_: örülök, hogy így örülsz! xĐĐ

_-Gman-_ · http://edrink.blog.hu 2009.11.19. 16:27:25

Szerintem ha a Rippert a Monsterrel együtt fordítjuk: tehát hasfelmetsző szörnyeteg, több értelme van, mint a szimpla hasfelmetsző fordításnak.

Hasfelmetsző szörnyeteg energiaital :Đ

brëndon · http://edrink.blog.hu 2009.11.19. 23:15:45

@_-Gman-_: valóban, így több értelme van!

Bukkoka 2010.01.01. 19:58:04

@_-Gman-_: Hat de mondjuk "Monster Ripper", es nem "Ripper Monster", vagyis Szornyeteg Hasfeletmetszo, nem pedig Hasfelmetszo Szornyeteg? Ha mar nagyon egyutt olvassuk :) Amugymeg tegnap kostoltam, hat ez bazi edes - ez volt az elso benyomas. Utanna mar ugy ahugy "megszokod" :) Hatasa volt rendesen - tokeletes partykellek :D

Sztbeni 2010.06.21. 15:16:08

Már ittam vagy 5-ször, háát. Íze nem rossz. Egy hatalmas baj van vele: bűzlik a cukortól. Olyannyira, hogy összeragaztja a számat.

Borote 2010.06.25. 13:42:24

Van egy rossz hírem... az összes többi energiaitalban is ennyi cukor van :)
Ma 1-2 grammal kevesebb, ami már oly mindegy, nem ettől lesz diétás :D

Btw készülj föl a sokkra, a fantában is ennyi a cukor ;)

Perwathion 2011.06.07. 21:36:03

Tim Ripper Owens énekes a Monster támogatja.

Volbeeat 2012.03.14. 15:19:51

Így van. És amitől még frappánsabb a dolog, az a bodybuilding és fitness körökben használt szleng.
Ripped - a lehető legkevesebb testzsírszázalékkal rendelkező "szálkás" forma.
A "RIPPER" -"szálkásító" kifejezést pedig a benne lévő L-karnitin miatt kaphatta, amit előszeretettel használnak zsírégető tulajdonsága miatt.
A hozzáadott cukor, rossz minőségű szénhidrát...nos, az egészen más tészta :)

Shutimanó 2015.01.28. 22:02:13

Csak hogy legyen itt komment 2015-ben is.
süti beállítások módosítása