Playboy

 2009.09.15. 15:03

nyuszidrink

Előszőr a corában lettem figyelmes a szexi nyuszira emlékeztető Playboy lógós italra, majd a későbbiekben egy CBA üzletben is megláttam, nem is sok időre az első észrevétele után (azóta már a spárban is, és gondolom sok más helyen is kapható). A mindenki által ismert jelet a dobozon meg is kell fizetnie annak, aki megkívánja eme nedűt. A normál kiszerelésben a nyuszi feje arany cukormentesben kék színű "világitó" folt veszi körül. A dobozon a nyuszi feje mögött különböző feliratok jelennek meg, amikből némelyik arany színnel kivan szedve: inspire, elate, intensify, stimulate, energize, excite, vitalize, invigorate, pulse, ignite, rush, playboy, invigorate, exhilarate (megihlet, erősödik, serkent, erélyesen működik, felizgat, vitalizál, erősödik, pulzál, meggyullad, száguld, erősödik, felvidít). Összességében designos, és kellett is alá valami, mert egyébként elég uncsi lenne a doboz. A playboy jelszavaz energia és több.

Íz, vegyesgyümölcs. Mind a dobozon így van feltűntetve, mind pedig az íze is olyan. Nagyon hasonlít a Burn-höz, (méginkább a Tantrához) mert édes, de egy picit kevésbé. Cukrossága meg is látszódik kalória mennyiségén. Normál mennyiségű koffeint tartalmaz, és taurint is, de sajnos nem közli velünk a doboz információs sávja, hogy mennyit. Egyébként tartalmaz még természetes ginzenget, damianaschizandra aromakivonatot (lásd: schizandra, damiana), guaranát és inozitolt is. Ez is egy plusz, amiért esetleg érdemes megvásárolni. Gondolom Playboy névhez híven akar ragaszkodni, tettek bele "vágyserkentő" szereket.

Itthon egyébként magyar forgalmazója van, a jogok természetesen a playboy márkájé, és gondolom meg is szedik magukat pénzzel rendesen, ennek köszönhető a 330 körüli ár. Ez sok. Drágább mint mostanság a Burn. Ennyit persze nem ér meg, akérmennyire is jó az íze.

„A Playboy Energy-t azért hoztuk létre, hogy az emberek szó szerint belekóstolhassanak a Playboy életérzésbe.” – nyilatkozta Sarah Haney, a licenszet adó Playboy Enterprises International, Inc. alelnöke. (Kiváncsi vagyok, milyen lehet kűlföldön ha itthon ilyen.) 10 közép-kelet európai országra a gyártási és forgalmazási jogot, így a magyarországi bevezetés után Törökország, Románia, Bulgária, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia következik, ahol még 2009 őszén elkezdik forgalmazni a Playboy Energy Drinket.

A külfőldi weboldala az italnak elég snassz, mint valami lebutított myspace. Vannak érdekességek, meztelen csajok, de egyébként feledhető a lap. A magyar oldal ellenben már egészen jó, még szerkesztés alatt ál, de egyébként tetszetős, lesznek rajta interaktív dolgok később érdemes lesz visszalátogatni rá. Az ital egyébként fennt van twitteren is.

Összesítve, egy finom ital, esztétikus kiszerelésben, drága megjelenésben. Kevesebb pontot kap mint a Burn, mert drágább, és az említett ital mostanában olcsóbb is mint a nyuszi.

7/10

koffein / taurin - 32 / na. (100 ml)
energia - 221 kJ (100ml)

szerintünk : (3,5/5)
szerintetek: (4/5)

Címkék: playboy 7/10 burn erotikus?

A bejegyzés trackback címe:

https://edrink.blog.hu/api/trackback/id/tr1001384033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_-Gman-_ · http://edrink.blog.hu 2009.09.18. 20:41:16

Üdv! Először is: rendszeres látogatója vagyok az oldalnak, (de csak most jutottam el a regizésig) és nagyon tetszik amit csinálsz és így tovább!

Szóval, Szerintem ez nem volt olyan finom mint a burn, inkább tutti-fruttisabb íze volt, de ízlett... én 230Ft-ért szereztem be, de csak sárgát kaptam :)

Am. Te gyűjtöd a dobozokat, vagy csak teszteled őket? Mert már van egy pár energiaital a jobboldali listán :)

brëndon · http://edrink.blog.hu 2009.09.19. 13:37:50

cs @_-Gman-_:

Igen, én is így gondolom, hogy nincs olyan finom mint a Burn.
Honnan sikerült 230-ért hozzájutni? Az egész szép ár, ahhoz képest, hogy én drágábban kaptam.
Az meg, hogy a regular-t tudtad beszerezni (a sárgát) csak jó. Cukormentes energiaital fuck...

Egyébként nem gyűjtöm a dobozokat.

_-Gman-_ · http://edrink.blog.hu 2009.09.19. 14:47:54

@brëndon: Nekem csak azért kéne a Sugarfree, mert én viszont gyűjtöm, de felénk csak regular van.. :(
Amúgy egy kis boltban szereztem be ilyen olcsón, bár szerintem fel fog menni az ára a most még újdonságnak számító italnak...

Amúgy tesztelhetnél egy új drinket, ami a teszkóba' kapható manapság, a neve UForce ;)

http://www.flickr.com/photos/40255740@N08/sets/ itt a gyüjteményem galériája ha érdekel, ha érdekel ;)

brëndon · http://edrink.blog.hu 2009.09.19. 15:01:30

@_-Gman-_: Ejha, szép kis szett! Van benne jópár, amit még nem teszteltem - pedig jó lenne.

Jaja, már ittam a UForce félét, de még tesztelésig nem jutott el. Azért köszi, hogy eszembe juttattad.

Amúgy most interspárokban találkoztam playboyal, az sok helyen van, nézd meg ott is a nyuszit.

Borote 2010.08.05. 18:45:38

Na mennyiért találkoztam ezzel ma az INTERSPAR-ban?
Most nem tudom, hogy rosszul árazták-e be, vagy NAGYON mérgező, és a szavatossági ideje se járt le, avagy szimplán rájöttek, hogy 330ft-ért a kutya sem viszi, deeee....
Így a nagy bevezető után: 99Ft-ért árulták darabját. Nem csalás, nem ámítás - pont ugyan annyiért, mint egy budgetet...

Mondjuk ilyenkor elgondolkozok azon, hogy vajon miért ilyen olcsó? Mert a TESCO-ban is láttam már 169-ért, de akkor kettesével kellett venni - mindenki meg akar tőle szabadulni? o.O

brëndon · http://edrink.blog.hu 2010.08.06. 10:22:42

@Borote: kíváncsian várom, hogy ez csak időszakos, vagy tartós csökkenést várhatunk. 160-180 körüli stagnálás esetén, egyik kedvencem lenne.

Borote 2010.08.06. 11:24:54

Én az INTERSPAR-ban nem mertem beszarni... de az állam nekem is leesett :D
Kicsit már bánom is, hogy csak 4 dobozzal vettem - ennyi pénzért megéri spájzolni :)
(Meg nekem amúgy is szokásom... a legutóbbi vizsgaidőszakot azzal kezdtem, hogy vettem 10 liter Monstert, mert a Corában csak 279)

peterfizora 2011.02.10. 14:24:26

Nem próbáltam mg, de nem is fogom, ha a Burn-re hasonlít az íze, ugyanis azt nem szeretem.
Pont ma reggel lettem különben figyelmes egy ilyen energiaitalra az egyik cba-ban, amikor az ásványvizekhez mentem.
99 ft? Ilyenkor csak azt kérdezem meg, hogyhogy előtte meg szinte háromszor annyiért árulják?? Mert ekkora haszonkulccsal nem dolgoznak szerintem.
süti beállítások módosítása