Bomba Termékcsalád

 2009.10.14. 10:09

Nem mondanám, hogy Bomba! nagy dologra készülök, de mivel már sok helyről megkaptam, hogy a dobozos és üveges bomba között nagy a különbség, rávetettem magam a tesztelésre. Emmellet egy kérésnek is eleget teszek, és megnézem a B! Kóla verzióját is, amiről már túl sok jót hallottam. A cukormentes tesztelés kimarad, mint úgy általában minden cukormentes ital ~ ha nem másképp esik!

Tulajdonképpen nevezhetjük energiaitalnak, mert tartalmaz koffeint (és cukrot). Érdekes, hogy Limited Edition, mert már jó ideje forgalomban van, és az ilyen szériák egy fél évnél szokták tovább terjeszteni. Ezt most biztosan megéri. Mondjuk én még magamon kívül nem láttam volna, hogy valaki B!K-val sétálgat az utcán, vagy valahol kortyolgatná. Ezek szerint van aki szereti.

A dobozza megjelenésben már kimerem jelenteni: megszokott. Nekem egy szakadt retro verseny-zászlóra hasonlít. A dobozon hat különböző betűtípust számolhatunk meg, és még ezek is mindenféle arányban változnak méretük alapján.

Az íze a megszokott gagyi (coopos) kóláéhoz hasonlít, attól talán valamelyest jobb, de közelében se jár a Pepsi vagy Coca-Cola termékeihez, és természetesen jobb mint a Kofola. Az enyhe mű íz az a dió kivonatnak köszönhető. Megkóstolnám nélküle milyen lehet. (Vagy pont fordítva, a műanyag íz miatt írták bele a diót, hogy azt higgyük az is van benne.)  Taurint természetesen nem tartalmaz, és koffeint is csak úgy általában (keveset) mint egy kóla.

Mindenképpen jó, hogy próbálkoznak a gyártók előrukkolni új ízekkel. Egy kóla-energia ital nem is rossz ötlet. A RedBull csúf kóla bukása után a Bomba! előrukkolt egy valamelyest jobb itallal, jól tette, mert a limitált széria sokáig forgalomban van. Jó gondolat, egész jó íz, drága ár, csúf megjelenés. Jószívűen:

6/10

koffein / energia - 13mg / 181 kJ (100ml-ben)

Nem sokáig, de egy kicsit gondolkoztam, hogy hogyan kéne megkülönböztetni a két terméket. Így több megoldás jutott eszembe. Magából a csomagolásból, külön pohárból is, illetve valami rágcsa is belekerül a képbe, hogy ellensúlyozza az ízeket. A dobozos B! (ezentúl Can) és az üveges B! (innentől Classic) azért kerül ilyen megmérettetésre, mert már többen jelezték felém, mint interneten mint baráti társaságból, hogy különbözik az íze az üvegesnek és a dobozosnak. Így hát itt az ideje megnézni, valóban van-e, vagy csupán a nyílások mássága miatt érezni különbséget. A két terméket egyformára lehűtve tesztelem. A Can terméket már egyébként próbáltam, és nem nyerte ez a tetszésemet. Akkori ára nagyon lehúzta, most viszont néhány helyen 169 Forintért is hozzá lehet jutni. Így már bizony kellemesebb.

Nos, lássuk..

Orrfújás, kávépor. Megszaglászom az üvegeset, majd kávé, és a doboz. Az üvegesnek enyhén erőteljesebb az illata. Most meg is kóstolom. Ismerős íz, az üvegből egész más inni. Most lássuk a dobozosat. Hújúj, valóban másabb. De a nyílás teszi vaj', hogy ennek köszönhetően máshova ömlik először az ital? Különös, mert a dobozos savanykásabb (citromosabban, összehúzza a számat), amíg az üveges karamellásabb. Nézzük a különbséget pohárban. Pohárba öntve látom, hogy színük szinte megegyezik, talán kis különbség látható. A B!Can kicsit világosabb, de ez lehet azért is, mert a szénsav máshogy ült ki a pohár szélére. A pohár is az előzőeket bizonyítja. Van különbség a dobozos és az üveges Bomba! között!

Bomba! Classic - nem csak megjelenésében jobb a dobozos energia italtól, ízben is kellemesebb, legalábbis számomra. Aki jobban szereti a kicsit édesebb, karamellásabb ízeket, azoknak ajánlom az üveges B!-t. Drágább is mint a Can, és kinézetében is jobb. Az üveg forgma valóban egy bombára hasonlít, és a kupakszerű nyílása olyan, mint egy kézigránát kibiztosító szerkezete. Jól néz ki, hogy a nagy B! jel majd az üveg felét kiteszi, így a B betű szélesíti a képet, és olyan mint egy kis dagi üveg. Érdemes megemlíteni, hogy a Classicban kevesebb a koffein, mint az átlagban vagy a testvérkéjébe. Mindössze 15 mg / 100 ml - a taurin ellenben megegyezik. Ára 50-150 forinttal is drágább lehet dobozos testvérétől. Az üveges kiszerelés egyébként 1997-ben látta meg a napvilágot, azóta töretlen a siker. (energia 215kJ)

5/10

Bomba! Can - mostanában olcsóbban árusítják, mint jó pár hónappal ezelőtt. Akció, akció hátán (ugyanígy a Burn). Korábban már tesztelve lett, és ára és íze miatt eléggé lepontoztam. És ezen nem is szeretnék változtatni. Az ára valószínűleg feljebb vándorol az idők során, az íze viszont nem. Ez egyéni, saját véleményem, de ha tutti-frutti italt akarunk inni, akkor nem citromos italt akarok. A B! Can utóíze savanykás, mint ha citromba haraptam volna. A B! Classic viszont tartja magát sokkal karamellásabb, és megjelenésében is ott van a toppon. Ez a két dolog ad hozzá két pontot, (de levonom a kevés koffeint) így kapta a fenti eredményt. Ha valakit zavar, hogy kedvenc energia italát lepontoztam, átlagolja a három italt, és úgy számoljon rá. (energia 215kJ)

4/10

Egyéb értékek megegyeznek az italokban, csak a szénhidrátra írnak mást, ami pár tized különbséget jelent, érezni nem nagyon lehet. Érdemes megcsekkolni a B! weboldalát, mert megújult, és egész jól néz ki. Kapunk sok infót, nézhetünk sok promós rallys képet, bambulhatunk Talmácsi arcába, vagy ha van aki pont Bombás pólót akar, az vehet.

forgalmazó Büki üdítő kft.
gyártó: StarzingerGmbH Frankenmart

szerintünk : (2,5/5)
szerintetek: (5/5)

Címkék: bomba cola 6/10 5/10 4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://edrink.blog.hu/api/trackback/id/tr641449139

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: heavy machinery manufacturing companies 2019.02.05. 00:07:29

Baptism certificate template adult - naipajr

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_-Gman-_ · http://edrink.blog.hu 2009.10.14. 17:26:48

Szerintem azért más a két íz, mert más a doboz... Érdekes, hogy az üvegesnek egy évvel hamarabb lejár a szavatossága... Plusz pl. a bébiételek is mind üvegben vannak, mert az üveg jobban megőrzi a tápanyagokat... Lehet hogy az üveges bombánál is megőriz valamit amit a fém elvesz, feltéve hogy ugyanazt töltik mind a kettő félébe... Nem tudom. De lehet hogy nincs igazam...

Am. nem tudsz valamit a Bomba! promóciójáról? Mert szerintem myvipes lesz; valamelyik nap láttam egy bombás skint rajta néhány óráig, de azóta se találom... :S

sarkisarkany · http://kozrohej.blog.hu 2009.10.14. 22:45:37

Korrekt teszt, már régóta RSS-el figyellek.

Régóta hiányoltam egy ilyen kifinomult ízlelőbimbókkal és megfelelő szenvedéllyel rendelkező egyén blogját.

Örülök, hogy megtaláltam.

_-Gman-_ · http://edrink.blog.hu 2010.02.25. 12:51:36

mostanában nemcsak a burn, hanem a bomba energiaitalok is olcsóbbak, az üvegeshez 160 Ft-ért már hozzá lehet jutni

Sztbeni 2010.06.22. 15:50:51

A dobozos sem rossz, de az üveges kifejezetten jó. Az a klasszikus, a dobozosnak kicsit motorolaj szerű utóíze van.
süti beállítások módosítása