D Star

 2010.03.15. 16:15

A mai tesztem alanya egy kisboltból van, az ára 99,- forint volt, ezzel az alsó kategóriában indul harcba vetélytársai ellen, a továbbiakban megnézzük milyen sikerrel.

A csomagolás nem nagy durranás, sárga alapon pixeles háttérrel rendelkező D Star felirat, mellette egy fehér csillag, az összetevők zölddel, és egy szintén pixeles piktogram, amely a csomagolás kukába való elhelyezésére szólít fel. A címke is ferdén van a flakonra ragasztva, apróság ugyan, de nem tesz jó benyomást. 0,25 l-es, átlátszó PET palackos. Overdose coffein, taurin, hirdeti a palack, pedig csak a szokásos mennyiség van ebben is.

Összetevőkben semmi extra, kibontva érződik a műanyag tutti-frutti szag, a színe is sárgásabb mint a megszokott, aztán az első korty magával hozza a borzalmakat. Túl édes, valami egészen fura mellékízzel, és kesernyés utóízzel. Minél többet kortyolok belőle annál rosszabb. Legalább nem túl szénsavas, azzal mégjobban elronthatták volna. Azonban szomjoltónak tökéletes, ezután garantáltan nem akarsz a nap hátralévő részében semmit inni.

A termékről a neten nem találtam semmit, az oldalát törölték. Nem ajánlom senkinek.

1/10

Koffein//Taurin/100ml: 32mg/0,04%

Kizárólagos forgalmazó: Dósa Star Bt.

szerintünk : (0,5/5)
szerintetek: (0,5/5)

Címkék: 1/10 d star

A bejegyzés trackback címe:

https://edrink.blog.hu/api/trackback/id/tr851754443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarkisarkany · http://kozrohej.blog.hu 2010.03.16. 23:27:21

csak nem az árpád-híd közelében lévő kisboltból szerezted? ;)

vwpolo · http://edrink.blog.hu 2010.03.17. 23:17:14

nem:-) a XXII kerületben találtam:)

eddo 2010.05.01. 17:16:54

A D Star energia ital, a szakértők szerint, ízvilágban az eddigi legsikeresebbek közé tartozik.
Marketing szempontból a cimke tökéletes.
Igaz, ugyan, hogy a közép kategóriát célozta meg,azonban nem tetszhet az ital azoknak, akik az ócskához szoktak hozzá:-)))
Európában, csak a tudatlanok kedvéért, nem engedélyeznek több taurint és koffeint összetevőként:-))
Kíváncsi vagyok, hogy a Monstert meddig fogják engedélyezni?
Szóval: a D Star minőségben igen is jó.

eddo 2010.05.01. 17:24:56

A Laikusok kedvéért... A D STAR kitünő energiaital!!!!